Új nyári nyitvatartás
Nyitvatartásunk megváltozott. A nagy nyári hőség miatt korábban kezdünk és később zárunk. Azonban a legnagyobb melegben be kell zárnunk, mert nem komfortos sem masszőrnek, sem vendégnek a déli masszázs. Tehát...

Őrzi az egyes traumák „emlékeit”. Életünkben bekövetkező számtalan sérülések a test idő előtti kifáradásához, öregedéséhez vezet. Pedig ezek elkerülhetőek lehetnek! Sajnos tapasztalataim alapján csak a, trauma után keresnek fel, holott...
Pár nap múlva, június 21-én, közösen ünnepeljük majd a Nemzetközi Jóganapot. Az idei Jóganap nagyon különböző lesz az eddig megszokottaktól, hiszen az egész világ a koronavírus-járvánnyal küzd. Idén nem közösen, parkokban...
Ha még sohasem festettél mandalát selyemre, de szeretnéd kipróbálni ezt a technikát, akkor szeretettel várunk június 13-án egy 4 órás workshopra Tovább olvasom
A testi fájdalmak nem egyik pillanatról a másikra keletkeznek, még ha néha úgy is érezzük, hogy "csak most kezdett fájni". Tovább olvasom
Nem is tudom, szükséges-e bármilyen megjegyzést fűznöm a képhez... Persze, kicsit vicces, jópofa, de a mögötte rejlő igazságtartalom miatt nekem leginkább szomorú. A technológiának, fejlődésnek rengeteg pozitív hatása van, ezt...
Őrzi az egyes traumák „emlékeit”. Életünkben bekövetkező számtalan sérülések a test idő előtti kifáradásához, öregedéséhez vezet. Pedig ezek elkerülhetőek lehetnek! Sajnos tapasztalataim alapján csak a, trauma után keresnek fel, holott...
Masszázs - Jótékony, gyógyító, egészségmegőrző Az első árulkodó jel, amikor már sokadszorra, szinte automatikusan nyúlunk valamely testrészünkhöz, hogy a napok esetleg hetek óta érzett feszült izmot, csomót kitapogassuk. A második,...
Az ülő életmód, a 21. századi ember viszonylagos mozgásszegény életmódja sok egészségi probléma forrása. A keleti orvoslás szerint a problémák fő gyökerét a gerinc környékén kell keresni. A rossz tartás...
A gerinc íveiben a csakrák foglalnak helyet, egészséges működésük csak akkor lehetséges, ha ezek a kanyarulatok megfelelőek. Deformitásuk a csakrák működését is előnytelenül befolyásolja. A csakrákon és az idegrendszeren keresztül...